2011. július 5., kedd

Kitalált történet 2

Szárnyal a fantáziám ismét egy kicsit. Gondoltam a sok kép között leírom a gondolataimat is :)
Az egyik barátom felhívott telefonon. nagyon megörültem, mert már régen találkoztunk egymással és már hiányzott is...régen sok jó dolgot csináltunk egymással (én kikötöztem egy szobában és sokféle szép és jó dolog történt utána, de ez most nem is olyan fontos). A lényeg, hogy ezután megígérte, hogy kipróbálja a "Mester" szerepét is és a szolgájává tesz. Nos én kételkedtem benne, nem hittem volna, hogy képes lesz, és mégis: A telefonhívás arról szólt, hogy elhívott magához egy kis beszélgetésre, én pedig örömmel elfogadtam (talán az ígéretek valóra válnak?). Elmentem a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyre, de nem éppen az a látvány fogadott, amire számítottam...egy régi, elhagyott gyártelep volt a megadott címen. Most akkor mi van?-gondoltam...jó helyen járok egyáltalán?igen stimmel a cím. Egyszer csak a kapuban megjelent a barátom. Mosolyogva üdvözölt (egy kis smár is volt :p). Aztán beinvitált és elmondta, hogy megvette ezt az épületet, mert itt sok jót lehet csinálni...nem értettem először mire céloz, de a következő pillanatban elkapott hátulról és egy kendőt szorított az arcomra...mi ez? Mit akarsz?-törtek fel belőlem a kérdések, de kimondani már nem tudtam, mert elkábultam. Mire feleszméltem egy székhez voltam kötözve. Vastag kötelekkel dolgozott és beragasztotta a számat is. Szabadulni akartam, de a kötelek nem hagyták, hogy megmozduljak, tehetetlenül vergődtem és ekkor előbújt egy fal mögül.
- Mi van erre nem számítottál? Megígértem Neked, hogy egyszer szorult helyzetbe hozlak...ez most az!
Alig hittem el, tényleg megcsinálja. Persze azt elfelejtettem említeni, hogy levetkőztetett...nem volt rajtam semmi. Rajta is elég hiányos volt az öltözet és elkezdett tovább vetkőzni, mígnem meztelenül állt előttem. Aztán odajött hozzám és simogatni és puszilgatni kezdett...milyen jó is volt. Majd elkezdett szopni és nem is csinálta rosszul, majdnem elélveztem, de azért vigyázott, nehogy ez bekövetkezzen. Majd megszólalt:
- Ez a dolog kölcsönös, most Te fogsz engem leszopni!
Levette a ragasztószalagot a számról és a férfiasságát a számba tolta...hiába akartam ellenkezni...le kellett szopnom... Elélvezni ő sem élvezett el. Elkezdte verni a farkam...elélveztem...a hasamra. Aztán felállított a székről, a hasam alá tolta, én kénytelen voltam bedőlni és Ő megdugott. Jó volt. Majd ismét ültem a széken, megkötözve, a számat ismét leragasztotta széles ragasztószalaggal. Majd elkezdett "hokizni" és ráélvezett az arcomra és a mellkasomra is...sosem hagyja már abba? Nem ezután felvette a boxerét és leült velem szembe és nézte, hogy hogyan küzdök a szabadulásért...ismét lekerült a ragasztószalag és elkezdtünk smárolni. Majd eloldozott és egy odakészített ágyra feküdtünk és öleltük egymást...beszélgettünk és közben csókolóztunk is...több nem történt. De nagyon jól éreztük magunkat és megbeszéltük, hogy rendszeresen fogunk találkozni és játszani is, de ebbe a történetbe most ennyi fért bele.
VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése